Dee-Dee

Zsetonokat dobtam az asztalra, miután megnéztem a lapjaimat. Biccentéssel jeleztem, hogy még egy kört játszhatunk, az egyik ürge ászt tett az asztalra. Egy számító félmosollyal néztem fel az asztalnál ülőkre és megfordítottam a lapjaimat. Royalflush, tisztán, csalás nélkül.
- Cseszd meg Fish! - fintorodott el az egyik ismerősöm és elém tolták a zsetonok pénzbeli mennyiségét.
- Kössz fiúk, élveztelek megkopasztani titeket. - összerendeztem a kötegnyi pénzt és zsebre tettem, majd felálltam és biccentés után kiléptem a vasajtón. Dögnehéz volt, még a második világháborús bunkerből csórták el az ajtót, valamiféle biztonságos helyet akartak az ügyleteknek. Ezen se ki, se be nem tud menni az ember, ha nincs nyitva.
Vigyorogva néztem szét a sikátorban és zsebre dugott kezekkel indultam meg a kereszteződés felé, ahol parkoltam a dzsippel, viszont nem jutottam sokáig, elhúztam a számat és bepillantottam a sikátor egy szűk részébe.
- Most komolyan?! Ez szánalmas. - néztem a nőre és a hátam közepére nem kívántam őt. Egyszer már megmentettem valami elfajzott hősként, másszor kioktatott. Megráztam a fejem és morogtam valami olyasmit, hogy van nekem jobb dolgom is, újra elindultam az autóm felé. Meg se lepett, hogy megint összefutottam vele.

- Joey mondtam, hogy senki se zavarjon. Ebből mit nem értettél? –néztem rá egy kissé dühösen. Mivel az előttem álló férfi túlságosan is komoly arcot vágott, sóhajtottam egyet, majd bólintottam. – Jól van engedd be! Nem tudom mi lehet olyan fontos…-hátradőltem a bőrfotelbe, a karjaimat pedig összefontam a melleim előtt. Miután kinyitotta az ajtót, és megláttam ki lép be, minden vér kifutott az arcomból. Felpattantam a helyemről és hátrálni kezdtem tőle, mint aki szellemet lát, ami lényegében igaz is volt, hiszen te jó ég már rég halottnak kéne lennie!
- Oliver… - kábultan hápogtam rá, az őr arcáról pedig letörölhetetlen volt az a jellegzetes mosoly. Egyre csak ráztam a fejem, hiszen egyszerűen nem bírtam felfogni, ez hogy történhetett meg. Ő…ő nem lehet itt. 300 éve halottnak kéne lennie!!
Beleszagoltam a levegőbe, és már tudtam, hogy mi a titkok nyitja.
- Vámpír vagy…. – suttogtam magam elé. Pislogni sem tudtam, akkora meglepetés ért.
- Mi az Dee, nem is örülsz, hogy látsz? –egy kicsit közelebb jött hozzám, és magához ölelt. Annyira kikészültem, hogy csak álltam mint egy darab szerencsétlenség és hagytam, hogy a karjait átfonja rajtam.
- Te…te…te mit keresel itt? Hogy..találtál meg? És…miért jöttél ide? –hápogtam kikerekedett szemekkel, mire ő csak megvonta a vállát és végignézett rajtam.
- Gondoltam meglátogatlak…oly régen találkoztunk. Jót tett neked az évek múlása. Gyönyörűbb vagy mint bármikor. –letörölhetetlen vigyor jelent meg a képén. Gyorsabban vettem a levegőt, mert elég közel kerültem egy kisebb pánikrohamhoz. Ez túl sok volt nekem…te jó ég, muszáj friss levegőt szívnom.
- Bocsáss meg, de most mennem kell…. – gyorsan felkaptam a táskámat és kirohantam az irodából. Meg sem álltam kint, hanem egyesen a kijárat felé vettem az irányt. Nem foglalkoztam azzal, hogy nincs rajtam kabát, csak szaladtam és szaladtam.
- Nem….nem…ez nem lehet ő. Csak képzelődtem…te jó ég! –körbepillantottam a sötét után, és egy saroknyira tőlem észrevettem egy kis pubot. Sietős léptekkel indultam meg a hely felé, és mikor odaértem, bementem és egyből rendeltem magamnak egy nagyon erős italt. Ezzel, hogy ő ismét megjelent furcsa érzések kavarogtak bennem. Nagyon feldúlt voltam, amit alkoholba akartam fojtani. Nagyon nagyon sok alkoholba.
Egymás után húztam le a legerősebb italokat, míg a világ már forogni kezdett körülöttem. Levágtam a pultra a piák árát, és kimentem friss levegőt szívni. Imbolyogva indultam meg az egyik felé, végül bekanyarodtam egy sikátorba.
Nem tellett bele pár percbe, míg egy ismerős hang szólított meg. Felkaptam a fejem, és próbáltam ráfókuszálni, ami korán sem volt egyszerű feladat. Nagyjából négy Tylert láttam egy helyett, így nem is igazán tudtam, hogy melyiket szólítsam meg. Amikor elindult ismét, gyorsan meglódultam felé.
- Várj! Ty… -nagy sietségembe, majd elhasaltam a földön, de szerencsére még idejében kapaszkodtam meg az egyik konténerbe. – Várj egy kicsit!
Hogy ne mehessen el, ráültem a kocsija motorháztetőjére és úgy néztem rá.
- Mi a helyzet Ty…rég találkoztunk! –szólítottam meg elcsukló hangon, majd felnevettem. Pofátlanul végigfuttattam rajta a szemem, és ismét kuncogni kezdtem. – Nagyon szexi vagy ebbe a cuccba.

Sehogy se tudtam lerázni! Minél gyorsabban mentem, ő kutyaként követett. Még hogy én vagyok a bolhás. Amint kiértem az autóhoz, már nyitottam is az ajtaját, amikor Andee felült a motorháztetőre. Az én kicsikémre rá merészelt ülni. Elég nagy mutatvány volt, de most ne beszéljünk erről.
- Szállj le róla, oké? - becsaptam az ajtót, és az autó elé mentem, hogy előbb rá, majd a földre mutassak.
- Most. Azonnal. Lefelé onnan! - erélyesebben mondtam, nem akartam, hogy akárcsak egy karcolás is essen a dzsippen.
- Még mindig idegesítesz! - vágtam hozzá arra a hülye kérdésre, amikor a hogylétem felől érdeklődött. Felvontam a szemöldököm, amikor bejelentett valami olyat, amit biztos voltam, sose mondana ki tiszta fejjel.
- Részeg vagy, a végén még az autómat is lehányod. - a biztonság kedvéért, hogy védjem az autót, megfogtam a nő mindkét kezét és lehúztam az autóról.
- Igyál vért, vagy mit tudom én, mit kell ilyenkor csinálni, csak hagyj békén, oké? - morogtam rá, de ő csak tejbetök módjára mosolygott és folyamatosan méregetett.
- Most mi az? - kérdeztem rá bunkón, nekem igazán nem volt erre időm. - Menj haza inkább, a végén még meg találsz nekem halni. - megráztam a fejem lemondóan, az biztos, hogy én meg nem mentem még egyszer a seggét.

- Olyan undok vagy… -néztem rá vigyorogva, és már csak azért sem mozdultam. Főleg, hogy ha akartam volna sem tudtam volna, annyira kész kikészültem ettől a sok alkoholtól. Nagyon mulattatott, ahogy dúlt-fúlt, mint egy morcos kisgyerek, akinek elvették a játékszerét.
- Minek vér? Most nem kell… - hagytam, hogy lehúzzon a járműről, mire a lábaim kocsonya módjára remegni kezdtek. – Azt hiszem el fogok még esni. –nevettem fel, de aztán sikerült stabil lábakon megállnom, és büszkén néztem fel rá. – Nézd! Egyedül állok! –felemeltem mindkét kezemet, mialatt ajkaimon széles mosoly díszelgett. Alapból sosem viselkedtem volna így, de az alkohol szinte mindenkiből kihozza a rossz énjét, és ez alól én sem vagyok kivétel.
- Nincs semmi. –kuncogtam, és közelebb léptem hozzá, ám ekkor megbotlottam és egyenesen rázuhantam, ő pedig dominó módjára borult velem hátra. Még szerencsém volt, hogy Tyler-en végeztem, különben nagyon fájt volt az esés. Próbáltam feltápászkodni a róla, de nem ment. Annyira szédültem, hogy még csak eltolni sem tudtam magam tőle.
- Jézusom…-nevettem el magam jókedvűen. – Tudtam, hogy egyszer így végezzük. Te is élvezed mi? –rádöntöttem a mellkasára a homlokom, és folyamatosan nevettem. Szórakozottan megindultak a kezeim lefelé, és megérintettem ott, ahol józanul soha az életbe nem tettem volna.
- Hmm….nem is rossz. –vigyorogtam a szemeibe nézve.

- Fantasztikus. - értettem vele egyet szarkasztikusan, amikor felhívta arra a figyelmet, hogy egyedül is megáll. Legközelebb galambot röptetek a tiszteletére. Halott galambokat. Közben egy Chrysler robogott el mellettünk én pedig azt figyeltem és meglepetésként ért, hogy nekem esett a nő, nem készültem fel tank hadfelszereléssel, ezért kibillentett az egyensúlyomból és hanyatt vágódtam, ő meg végigfeküdt rajtam az esés után. Egy ideig szerencsétlenkedett felettem, végignéztem, hogy mit szenved és egyetlen szót se mondtam ki mindaddig, amíg a keze beavatatlan területekre el nem indult.
- Állj már le, tudod, hogy utálom! - elkaptam a kezét és a csuklóit megszorítottam. Legurítottam magamról és felkeltem. Ő az eső utáni mocsokba került, ahol az előbb még én dagonyáztam.
- Állj már fel, tiszta retek leszel. - próbálkozott, de nem nagyon ment neki. Mérgesen fújtam egyet és a felkarjait megfogva két lábra rántottam. - Azt hittem becsületesebb nő vagy, de csak egy pillangóval van dolgom, látom. - megráztam megint a fejem és elhátráltam tőle, teret adva neki, hogy nyugodtan essen-keljen, ha úgy tartja kedve.
Idegesített minden pillanatban és ha tehettem volna, olyan messze kerülök tőle, mint amennyire a papucsállatka nem elefánt. Irritált ő és most ez a tette is. És nagyon nem értettem, minek érintett meg. Bosszúsan néztem rá, majd elfordultam félig, hogy rágyújthassak.

Amikor elkapta a csuklóm, és szorított rajta egyet fájdalmasan felnyögtem, és kirántottam a kezem az ökléből. Úgy sajgott, mintha átment volna rajta egy úthenger.
- Ezt fájt te idióta. –morogtam, rá és mikor legurított magáról a földön végeztem. Először komolyan néztem rá, majd ajkaimra mosoly húzódott és felnevettem. Annyira vicces volt, hogy nem bírtam beazonosítani, hogy hol van.
- Szia Tyler-ök…- nevettem el magam. Egy kicsit olyan volt, mintha betéptem volna. Hát igen sosem bírtam az alkoholt, nem csoda, hogy nagyon ritkán ittam. Általában csak akkor, ha menekülni akarok valami elől, és ez a mai nap pont ilyen volt. Ahogy eszembe jutott Oliver, könnyek gyűltek a szemembe, majd kitört belőlem a sírást. Nem volt joga ahhoz, hogy ismét megjelenjen az életemben, és felborítva ezzel mindent.
Hagytam, hogy Ty felhúzzon a földről. Hogy ne dőljek el, belekapaszkodtam a kocsijába és lehajtottam a fejem.
- Én annyira szerencsétlen vagyok…- zokogtam. Ahogy a könnyeim végigfolytak az arcomon, vércseppek jelentek meg a ruhámon is. Most már nem csak részeg és sáros voltam, hanem ráadásul még véres is.
- Jobb lesz, ha most hazamegyek…- szipogtam, és megindultam az egyik irányba, ám ismét elvágódtam a földön, ezzel szépen felhorzsolva a karomat és a térdemet. Hátrapillantottam Ty-hoz, és kérlelően néztem rá.
- Segíts fel kérlek…- suttogtam neki rekedtes hangon.

Morogtam azon, hogy képtelen beazonosítani és rá is gyújtottam, de egyetlen pillanatra néztem csak rá, amikor bőgni kezdett.
- Most komolyan ovisat játszol? Ne már! - az ég felé emeltem a tekintetem és hosszan fújtam ki a füstöt.
- Biztos most van meg neked is. Vagy te most éled ki a havi bajos napjaid? - dühösen vágtam hozzá ezt, mert úgy sírt, mint egy ovis kislány. Nem szóltam egy szót se arra, hogy mit csináljon, de jó ötletnek tartottam a hazamenetelt. Ha olyan helyre ér, ahol már nem látom, nem az én felelősségem sem megmenteni a vámpír életét sem ápolgatni a lelkét. Mintha szokásom volna. Na persze.
Nem mozdultam akkor se, amikor felnyalta az aszfaltot, de ahogy rám nézett és megkért, eldobtam az elszívott csikket és odaléptem hozzá, karjai alá nyúltam és újra talpra állítottam.
- Na, már megvagy. - konstatáltam a nyilvánvalót és magamra rá nem ismerve még egy papír zsebkendőt is a kezébe nyomtam.
- Le kéne törölnöd a vért, így olyan, mintha épp öltél volna. Nem szép látvány. - mondtam neki színtelen hangon és nekidöntöttem a közeli kerítésnek, hogy még csak kísértésbe se essen amiatt, hogy megpróbál elvágódni.
- Hazavihetlek, ha akarod, de így nem ülsz az ülésre. - magam sem értettem, miért ajánlottam fel, sosem volt ez szokásom. Azt akartam, hogy maradjon életben? Nem, nem érdekelt, hogy élt-e vagy halt-e. Tök mindegy. Ma jó napom volt, ezer dollárt nyertem. Lehet, hogy ez zavart be a képbe.
- Mi legyen? - reméltem, hogy ezt nem fogja valami jó cselekedetnek betudni, azért annyira még nem örültem.

- Nem… -suttogtam a megjegyzésére, amin ha józan lennék biztosan felháborodtam volna, de most túlságosan is részeg voltam még ahhoz is. Oliver visszatérése teljesen kikészített, és most már nem csak lelkileg hanem fizikailag is.
- Eljött hozzám…nem értem miért jelent meg újra. Meg kellett volna már halnia. –az arcomon végigfolytak a könnyek és próbáltam visszatartani a sírást, de egyszerűen nem ment. – Vámpír lett ő is. –nevettem fel keserűen. – Nem akarok megint vele találkozni…nem akarok…-zavartan ráztam a fejemet.
Miután elmentem tőle, hogy végre hazamenjek sikerült elhasalnom a jeges úton. Fájdalmasan nyögtem egyet, és hagytam, hogy felállítson. Teljesen totálkáros voltam. Életemben nem ittam még ennyit, mint ezen a mai estén. A világ forgott körülöttem, és alig bírtam megtámaszkodni a kerítésbe, ahova Tyler állított.
- Köszönöm. –kinyújtottam a zsebkendőért a kezem, de odáig már nem jutottam el, hogy le is töröljem magamról a vért. Minek? Úgyis mindjárt eláll a vérzés, és amint hazakerülök lemoshatom magamról ezt a sok mocskot.
- Az jó lenne…-bólintottam a felajánlására, elvégre így az életbe nem kerülök haza, a hajnal pedig már hamarosan itt van. Nem akartam még meghalni, így inkább jobbnak láttam, ha tényleg a segítségét kérem.
- Menjünk…-suttogtam halkan és megindultam a kocsija felé, de egyszerűen nem bírtam megállni a lábamon, így kénytelen voltam belékapaszkodni ha engedte.

// Ha gondolod a folytatást már oda írhatod //