Vámpírok egyik közkedvelt helye.

Dee-Dee

- Ja, tőled meg megolvadnak még az alaszkai gleccserek is, annyira csöpögsz. - fintorogtam, amikor egy teás kanálhoz hasonlított. Nem volt szép látvány, ahogy kiadta magából az aznapi véradagját, de mit tehettem? Csak végignéztem és még csak meg se próbáltam neki segíteni. Így is leszedtem róla egy megvadult vámpírt, a többit elintézi majd ő.
- Nem kísérlek el. Veled megyek. Lényeges különbség. - meg is borzongtam arra, mintha valami kísérőként gondoljon rám. Pff, még csak az kéne. A cigicsikket eldobtam, amikor megérkeztünk a helyhez, füttyentettem egyet, az ajtót kinyitva nem engedtem előre, simán beszlalomoztam elsőnek, tipikusan lebujos hangulata volt, néhány csaj hiányos öltözetben, robotmozgással tipegett. Erre hátranéztem Dee-re, hogy vajon ő is így jár-kel-e, ezt nem néztem még meg.
- Menj utadra, én is megyek. - ezzel itt hagytam a tömeg közepén és elindultam a mosdók felé. Odabent elvégeztem a dolgom - megrezgettem az egyik pacákot, aki nekem dolgozott már egy ideje, sms-ben felnyomtam a 'karmazsin' szót, majd utána fog nézni, hogy mekkora mennyiségben loptak-adtak el az utóbbi időben.
Kimentem, vissza a piros cukorkakosárba és a pulthoz ültem. A csapos csaj jött is azonnal és behajolva megmutatta a dudáit is.
- Mit adhatok, helló, szia. - kacsintott is, erőteljes belátást engedve a tejes kancsóira.
- Csak vizet. - néztem el róla, megfordultam, hátamat a pultnak döntöttem, hogy a termet beláthassam. Iszonyatos volt a zene, jobban szerettem Mansont. Kezdtem nézni az órámat, hogy már hány órája vagyok a helyen, de csak öt perc telt el. Ne már! Felkeltem, amikor megkaptam a kért vizet, borravalót is adtam, hadd örüljön, üres poharat szolgáltattam vissza, majd megindultam kifelé. Elég volt a helyből.

- Én nem csöpögök… - préseltem ki magamból a szavakat, két rosszullét között. Hihetetlen volt számomra, hogy lehet valaki ennyire faragatlan bunkó, de most az egyszer lenyeltem a sértéseket, amik már nagyon kikívánkoztak. Kezdett elegem lenni abból, ahogy viselkedett velem, és attól függetlenül, hogy alapból kedves vagyok, nagyon gyorsan fel tudnak húzni. Megmondom őszintén néha, eljátszottam a gondolattal, hogy elkapom a jól megrázom, de mivel megmentette az életem, nem lenne túl szép hála a részemről.
Amikor nagy nehezen elértünk a klubhoz, biccentettem egyet a biztonsági őrnek, aki azonnal félreállt az útból és beengedett minket.
- Üdv főnök! –köszönt rám a fekete hústorony, ám mikor Ty elém vágott, összeszűkült szemmel nézett utána. Szem forgatva léptem be a klubba, és egyből a VIP rész felé vettem az irányt, ahonnan az én irodám is nyílt. Az elválasztófalnál, az egyik kidobó elhúzta a vörös bársonyfüggönyt, és beléptem a különálló kis terembe, ahol a tehetősebbek szórakozhattak kényük kedvük szerint. Hátrapillantottam a vállam felett, hogy szóljak Tylernek, hogy egy kicsit magára kell hagynom, ám ekkor feltűnt, hogy nincs is mögöttem. Felvont szemöldökkel néztem körbe, majd sóhajtottam egyet és bementem a mosdóba, hogy összeszedjem magam.
Ahogy belepillantottam a tükörbe, észrevettem hogy a szokásos vámpír bőrszínemnél is sápadtabb vagyok. Leöblítettem az arcomat egy kis hideg vízzel, majd a számba is engedtem, hogy kimossam belőle a vér ízét, ami most egyáltalán nem volt kellemes.
Amint végeztem, visszamentem a klub bejáratától nem messze lévő bárhoz, ahol megpillantottam a már elmenni készülő Tylert.
Pillanatok alatt felment bennem a pumpa. Most telt be a pohár a viselkedését illetően. Nem tudtam, hogy pontosan mi baja van velem, de most kiderítem, ha addig élek is.
Kimentem utána, és bevágtam magam mögött az ajtót.
- Mégis mit képzelsz te magadról? Komolyan mondom életemben nem találkoztam még hozzád hasonló bunkóval. Elmondanád, hogy mégis mi a franc bajod van velem? Az, hogy vámpír vagyok? Mert komolyan nem értem. Az első perctől kezdve ellenséges és bunkó vagy. Isten az atyám, én próbáltam hozzád normálisan viszonyulni, de nem engeded. Először azt hittem, játszod itt nekem a nagymenőt, meg a laza utcagyereket, de basszus te tényleg ilyen vagy! Nálad elviselhetetlenebb lénnyel én még nem találkoztam! –miután kiadtam magamból, azt ami a szívemet nyomta, hangosan kifújtam a levegőt, és csípőre tett kézzel néztem rá.

Ahogy végre kiléptem arról a meleg helyről, lehajtottam a fejem, a kezem a tarkómra siklott és úgy ropogtattam végig a hátamat. Ahogy hosszan kifújtam a levegőt, ajtó csapódását hallottam meg és nem is kellett sokat várnom Andee kisasszonyra, hogy leoltson. Mialatt mondta, megfordultam és érzelemmentes arccal hallgattam végig őt. Egyszer csak kiszárad a szája és abbahagyta, de csak az ideges szusszanását hallottam, a torka még nem porzott. Kár. Hideg félmosoly jelent meg az arcomon és hirtelen léptem elé, mellkasunk szinte összeért.
- Szart se tudsz rólam, úgyhogy kímélj meg a szentbeszédedtől. Ha nyáladzó papucsot keresel, rossz helyen kopogtatsz. Minek engedném, hogy közelebb kerülj hozzám? Utálom, ha érintenek, ha beszélnem kell. Csak azért nem löktelek el magamtól, amikor kóvályogtál a hányásod után, mert akkor a vállamra kellett volna vegyelek és elég nehéz vagy, szivi. Francnak lenne kedve téged cipelni, nem vagy te egy elcseszett hercegnő én meg nem vagyok a sárkányod. Törődj bele, hogy van, aki nemet tud mondani és nem esik egyből a lábad elé, ahogy a biztonsági őr is. És igen, jobb a név nélküli szex. Nem kell beszélned, csak elvégzed a melót és lelépsz. No komplikáció, no hiszti, és nincs nő, aki nyafogjon. Gondold át, mit csinálsz, aranyom! - mindvégig színtelen hangon mondtam ezt, annál komolyabban. A szemeibe néztem egy pillanatra és elfordultam tőle, elindultam a sikátor felé. Nem volt kedvem hallgatni őt, nem érdekelt mit mondott, úgyis a válaszom üres fülekre talált. A nők csak bajt hoznak a fejünkre én meg jól megvoltam így. Alkalmi szex, folytonos munkák, jó élet. Jobb, mint az árvaház és a gettó, az is biztos.

Ahogy befejeztem a mondókámat, közelebb lépett hozzám és ő is rákezdett. Felvontam az egyik szemöldököm, és eleinte unottan néztem rá, de mikor egyre jobban bemelegedett, a fejem már piros volt a dühtől. Eddig egyetlen személynek sikerült ennyire felhúznia, az pedig a bátyám volt, de most Tyler megdöntötte a rekordot.
- Ki mondta, hogy közelebb akarok hozzád kerülni? Jajj ugyan kérlek én egyszerűen csak nem értelek, és ez idegesít. Nem kértem tőled azt, hogy borulj a lábaim elé, csak azt, hogy egy kis tiszteletet adj nekem. Nő vagyok, az én időmben az ilyen viselkedést nem tolerálták volna, de hát mit is vártam egy hozzád hasonló műveletlen bolhástól. –amint kimondtam ezeket a szavakat, már meg is bántam, de nem kértem tőle bocsánatot, ahhoz túlságosan is mérges voltam rá. Amikor megindult a sikátor kijárata felé, egy pillanatig néztem utána, majd elindultam utána. Elég gyorsan utol is értem. Megfogtam a karját annak ellenére, hogy tudom utálja, ha hozzáérnek és magam felé fordítottam őt.
- Hozzád beszélek nem hallod? Látom neked sem volt gyerekszobád. –morogtam rá, és kivillantottam a szemfogaimat, amik jóval hosszabbak voltak, mint alapból. – Tudom miért csinálod ezt. Régen volt, valaki akibe beleszerettél, de csúnya vége lett az egésznek. Igazam van? Azért utálod ha bárki egy kicsit is közelebb kerül hozzád, akár fizikailag akár lelkileg. Bár…neked valószínűleg az utóbbi nincs meg. –mondtam neki valamivel halkabban ám annál gúnyosabban. Nem szerettem az érzéketlen és tuskó embereket, amilyen Tyler is volt.
Dühösen elengedtem a kezét, és hátrébb lépem tőle egy lépést.
- Idióta… - ezzel sarkon fordultam és visszaindultam a klub felé.

Csak morogtam egyet, amikor az ő idejéről beszélt. Nem tudtam, milyen volt a középkor, csak annyit, hogy higiénia nem volt és hogy mocskosak voltak az emberek. Én meg inkább fürödtem. Még hogy véresen és mocskosan járjak? Fenéket. Elindultam, hogy végre olyan távol kerüljek tőle, mint a gyíkok az Antarktisztól, de mögöttem termett és meggondolatlanul a kezem után nyúlt, megfordított, én pedig ellenségesen rávicsorogtam, ennyi sem kellett, hogy a farkas bennem kikérje magának a tiszteletlenséget.
- Némber! - rekedt hangon morogtam, mire végre elengedett, és újrakezdte a tippelgetést, amire elszállt a haragom és kíméletlenül, hidegen felröhögtem ezen a képtelenségen.
- Te kinézed belőlem, hogy bárkit is szeretnék? - tettem fel a költői kérdést, amire mindketten tudtuk a választ: nem! Néztem, ahogy hátat fordított nekem és elindult a puccos hely felé, most nem állítottam meg.
- Vérbankhiányos csontváz! - morogtam én is neki ugyanúgy, ahogy ő engem leidiótázott, megérdemelte, és nem leszek olyan hülye, hogy beavatom az életembe, még csak az kéne. Akkor már inkább a striguláimat osztom meg vele, hány embert-lényt végeztem ki azóta, mióta bérgyilkosként dolgoztam.
Megigazítottam magamon a bőrkabátot és kiszedtem a zsebemből az ujjatlan kesztyűket, amit felhúztam és elindultam az eredeti irányba. Le akartam vezetni a feszültséget és ehhez egy kínzásban teli ölés pont megfelelő lesz majd.

Dee

A vörös cégértábla ismerős volt nekem, nagyon is. Nagyjából húsz perce álltam a szórakozóhely előtt és bámultam a bejáratot, de a lábam nem akart bevinni. A bakancsom alatt parázslott a csikk, és végül meggyőztem magam, ideje beengedni magam a dzsungelbe. A már ismert biztonsági őrnek biccentettem, a sort ki nem várva bementem a Black Lightba.
Nem néztem körbe, undorítóan csicsás volt minden és néhány pár már eljutott a Viagrás időszakig is, nekem célom volt. Mégis csak körbenéztem, nem azért, mintha nem tudtam volna, kit keresek, hanem azért, mert reméltem, hogy nem eszi ide a lépfene azt az átkozott nőt.
Barna hullámos haj, finoman ívelt idomok közelítettek felém és komoran néztem a nőre. Amikor mellém ért, a felkarjába mélyedtek az ujjaim, és a tömegből kihúzva a mosdók felé vezető folyosó falának nyomtam.
- Újra találkozunk, tudod, hogy nincs kedvem életben hagyni! - közel hajoltam a füléhez és érdes hangon suttogtam mindezt neki. A hajába markoltam és megrántottam annál fogva, mire a paróka levált a fejéről és szőke loknik omlottak alá.
- Mindig is jó voltál a rejtőzködésben, de rajtam nem fogsz ki. - ridegen végignéztem Ginán és a derekamhoz nyúlva egy vadászkést húztam elő, majd egyetlen suhintással átvágtam a torkát. Nem érdekelt, hogy itt jó munkaerő volt-e, én rühelltem és nekem az volt a jó, ha meghalt. Még az egykori bandámban játszott egy riherongyot és ez azóta sem változott. Elfintorodtam, mert a vére végigfolyt a kezemen és ez nem tetszett.
- Üdvözöld F_szfejet a pokolban helyettem is! - utaltam a volt bandám fejesére célozva, és elengedtem a nőt, aki lerogyott a padlóra. Otthagytam őt és a mosdó ajtaját belökve láttam, hogy pár öltönyös fószer támasztja a falat, megpróbálnak célba találni.
- Kifelé, különben meghaltok! - a vér és a kés pont elég volt nekik, kiözönlöttek, én pedig komótosan, szinte motorikus mozdulatokkal kezdtem megtisztítani magamat és a késemet is a vértől...

Majd’ szétrobbant a fejem. Kezdtem úgy érezni, hogy a hullámok összecsapnak a fejem felett. Nem volt elég, hogy pár napja majdnem megfojtott az az idióta, ma még azt is látnom kellett, ahogy Oliver egy nőt kefél. Nem értettem, hogy miért jött vissza, miért keres folyamatosan és ha valóban hiányzok neki, akkor a miért dug mást, méghozzá olyan helyen, ahol tudja, hogy látni fogom…de minimum hallani.
Nekidöntöttem a hátamat az ajtónak, és vettem egy mély lélegzetet. Megrázkódott a hátam alatt a faajtó, amikor Joey ökle többször is nekicsapódott.
- Dee! Engedj már be! Hallod? Én vagyok! –ismét püfölni kezdte, de nem válaszoltam neki semmit sem. Szorosan lehunytam a szemeimet, és éreztem, ahogy a könnyek elárasztják az arcom. Igaza van Tylernek, gyenge vagyok. Miért kell állandóan mindenen sírnom?
Megtöröltem a kézfejemmel az arcomat, és odamentem az irodám túloldalán lévő bárszekrényhez. Elővettem egy poharat, beleejtettem pár jégkockát és töltöttem magamnak egy kis whiskyt. Nem igazán voltam oda ezért a fajta italért, de erős volt, és csak ez számított jelen pillanatban.
Miután abbamaradt az ajtócsapkodás, a tekintetem rásiklott , végül pedig halk sóhaj szakadt fel belőlem. Letettem a poharat a kis ezüsttálcára és odamentem az ajtóhoz. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és és kinéztem az irodámból. Szerencsére nem volt a közelben Joey, így szabadon kiléphettem. Nem volt kedvem a prédikációját hallgatni, hogy „megmondtam” vagy valami hasonló. Odamentem a VIP részleg emeleti korlátjához, és megtámaszkodtam rajta. Innen az egész táncparkettet be lehetett látni. Végignéztem a vonagló, alkoholmámorban fürdő embereken és vámpírokon, amikor megakadt a szemem valakin. Ezt nem hiszem el! Elkapott az idegesség, ha csak rágondoltam is. A múltkori akciója után, egyenesen rettegtem tőle. A karom remegni kezdett, és egy lépést hátráltam a korláttól. Vékony karjaimmal átöleltem magam, és beharaptam az alsó ajkam.
Amikor megláttam, hogy megfogja Gina kezét visszaléptem arra a helyre, ahol előzőleg álltam és felvontam a szemöldökömet. Nem tudtam, hogy mit akarhat tőle, de az arckifejezéséből ítélve nem éppen bájcsevejre hívta. Gyorsan a lépcső felé szaladtam, és mire nagy nehezen átvágtam magam a táncoló tömegen, a lány már vérbe fagyva hevert a földön. Ijedtemben hátrahőköltem, majd visszafordultam Peter-höz az egyik biztonsági emberhez.
- Megölték Ginát. –mondtam neki halálra vártan. – A mosdónál lévő folyosón van. El tudjátok úgy tüntetni, hogy senki ne vegyen észre belőle semmit? –kérdeztem halkan, mire a férfi bólintott.
- Persze főnök. –ezzel elindult, hogy szóljon a többieknek.
Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de nem akartam annyiban hagyni ezt az egészet. Dühösen megindultam a mosdók felé, és minden kopogás nélkül berontottam.
- Ez most mire volt neked jó? Miért kellett őt megölnöd? Ez nálad valami kényszer? –csattantam fel idegesen. Egy lépést sem közelítettem felé, mert a gyomrom görcsbe rándult még csak a gondolattól is, hogy egy közelebb kerüljek hozzá.

Megroppantottam a nyakam, ugyanabban a pillanatban a kóceráj tulaja robbant be és már megint kérdőre vont. Végignéztem rajta ridegen és a könnyei rózsaszínjét nem tudta teljesen eltüntetni, különösen azért, mert vér illata volt.
- Megtennél egy szívességet? Ne vérrel itasd az egereket legközelebb, rendben? - morogtam neki, beletöröltem a vadászkést a pólómba, ezzel megtisztítva azt, a tokjába toltam a pengét a derekamnál.
- Nincs kint elég vendég, engem pécéztél ki magadnak, csillagvirág? - gúnyosan kérdeztem tőle, aztán odamentem hozzá, de csak hogy elmenjek mellette.
- Ja, és csak hogy tudd, a múltkori parkolós férfi is alulról szagolja az ibolyát. - ezt már visszafordulva mondtam neki színtelen hangon. Meggondoltam magam és visszaléptem a mosdóba, ezzel beljebb kényszerítettem a nőt, az ajtót magunkra zártam.
- Ő nem úszta meg ennyivel. A megbízóm azt akarta, hogy sokáig szenvedjen. Rájött, hogy nem tőled kellett volna félnie. Találtam egy régi kalapácsot a sufnijában és csak hogy tudd, a kerékbetörést gyakoroltam. A végén már nem maradt belőle több, mint néhány ép húscafat. - egyre közelebb léptem hozzá, míg a falhoz nem préselődött és éreztem a félelmét, ami jót tett nekem. Élveztem.
- Tudod veled mit tennék? - néztem mélyen bele a szemeibe sok jót nem ígérő mosollyal, majd az ujjam végigsiklott az arcélén.
- Kár volna érted, de nem gond, Joeyt is utánad küldöm. Ja, és mondd meg a gorilláidnak, hogy álljanak le, különben vérfürdő lesz és nem habfürdő. - odatoltam az arcába a telefonom. - Most! - bizonyítva azt, hogy nem a levegőbe beszélek, a nyakának nyomtam a már tiszta vadászkés pengéjét.
- 10... Gyerünk, nem várok... 9... Tehát? 8.... - lassan számoltam lefelé, egyre inkább nyomtam a pengét a vékony bőréhez, hogy végre cselekedjen, az utolsó pillanatban egy vércsepp serkent ki a penge alól, amikor végre tárcsázni kezdett...

Szipogva húzódtam még hátrébb tőle. A tekintetem a vadászkésre siklott, és akaratlanul is nyeltem egyet. Amikor ecsetelni kezdte, hogy mit művelt azzal a férfival, akit megakartam menteni, a mellkasom sajogni kezdett, és a szám elé kaptam a kezem.
- Ne! Ne mondd! Neeee…-zokogtam kétségbeesetten, és a fülemre tapasztottam a kezem, hogy ne halljam a kínzásának részleteit.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy el is tudtam róla képzelni, hogy ezt teszi. Annyira vadállat volt, hogy képes voltam elhinni minden egyes szavát. Egyre hátrébb léptem tőle, amikor közelített felém. Egész testem úgy remegett mint a kocsonya. Szinte már attól tartottam, hogy bármelyik pillanatban összecsuklik a térdem. Ijedten néztem hátra, amikor nekiütközött a hátam a wc egyik ajtajába.
- És most engem is megölsz? –kérdeztem elfojtott hangon, miközben a szememből patakzottak a véres könnyek. – Kérlek ne bánts… -suttogtam, és behunytam a szemem, azonban fel is pattantak a következő pillanatban, amikor végigsimított az arcomon. Az alsó ajkam remegni kezdett a félelemtől, és el is húztam tőle a fejemet. Nem akartam, hogy hozzámérjen, nem akartam, hogy a közelemben legyen, nem akartam semmit sem ami vele kapcsolatos. Irtóztam tőle, és minden pillanatban azt reméltem, hogy végre elenged, ám ez hiú remény volt.
Könnyes szemmel hallgattam, amit mondd s mikor az arcomhoz szorította a kését, még jobban nekipréselődtem a wc ajtónak. Először azt hittem, hogy csak viccel, ám amikor egy kicsit meghúzta a kést, és megéreztem a vérem illatát, remegő kezekkel vettem el tőle a telefont, és tárcsázni kezdtem Peter számát. Többször is melléütöttem nagy idegességemben, így a végén már nagyon lassan ütöttem be a számokat.
Minden hirtelen mozdulatot mellőzve emeltem a fülemhez a készüléket, és mikor meghallottam a vonal túlsó végén a férfi hangját beleszóltam:
- P…Peter? Álljatok le. Mindent hagyjatok úgy…-mondtam neki, csak folyamatosan miérteket kaptam. – Csak csináld azt…amit mondtam. –parancsoltam neki, s mikor Ty kikapta a telefont a kezemből, újabb könnyek árasztották el az arcom.
- És most? Megölsz? –behunytam a szemem, próbáltam elhúzódni a késtől, de egyszerűen nem ment. Teljesen sarokba szorított, így már tudtam, hogy ezzel nekem is véget ért az életem…

Rideg arccal néztem, ahogy az életéért könyörgött. Nevetséges volt és szánalmas. Könnyű szerrel megölhettem volna, annyira naiv volt annak ellenére is, hogy már majdnem a hatvanadik X-ében volt. Hallottam mindent a vonal túlsó végéről is, de a tekintetemet Andeere pocsékoltam, de amikor végre nyélbe ütötte az üzletet a biztonságiakkal, akkor elvettem tőle a telefont.
- Drága lesz. Nekem nincsenek millióim, mint neked. - mondtam mogorván.
- Azt kellene tennem. - bólintottam komolyan arra a kérdésre, hogy mik a szándékaim vele. Ehelyett megint mit tettem? Elvontam a nyakáról a pengét és leejtettem a földre. Arcáról a nyakára szegeztem a tekintetem és a vér nem csak a vámpírok kiváltsága. Farkasként is ugyanolyan gyilkos voltam, mint emberként, vonzott a vér illata, nem is olyan ritkán állati alakban öltem. Közelebb hajoltam Andeehez, arcát megfogva kényszerítettem egy kicsit, hogy oldalra döntse a fejét.
- Egy pillanat alatt kitörhetném a nyakad. És egyszer az lesz a veszted. - suttogtam a bőrére, de a nyelvem már érintette a nyakát, lenyalva azt a pár csepp kibuggyanó vért, amit a vadászkéssel okoztam. Felmorrantam halkan, ahogy a vére a számba került, de aztán megint csak észbe kaptam és elhúzódtam tőle.
- Miért akarnálak megölni? Úgy nem látnám azt az édes undort az arcodon, amikor rám nézel, szívi. - elengedtem teljesen és elhátráltam tőle. Újra megmostam a kezem és a papírtörlőt a kukába zsákoltam pár méterről.
- Egyébként meg volt okom megölni Ginát. Kétszínű ringyó volt. Szerintem nézesd át a könyvelőddel a kasszát, hátha hiányzik pár ezer. Mindig is értett a lopáshoz. És még holtában is csak egy ribanc marad. - érzelemmentesen mondtam, de láthatóan voltak emlékeim a nővel kapcsolatban. A tükörből néztem Andeere.
- Komolyan mondtam. Ha csak egy kicsit is megközelítenek majd az embereid, több halott kidobó lesz, mint élő. - jegyeztem még meg és felhúztam a pólómat a hasamnál, neki háttal, hogy megnézzem az aznapi, még ketrecharcos sérüléseimet. A bordáim halvány lila színben játszottak és egy vörös folt jelezte a bekapott ütések nyomait. Megköszörültem a torkom és hozzáérve kicsit benyomtam, de azt a nyüszítést, amit hallattam, még nekem is furcsa volt. Azonnal leengedtem a fekete pólóm és megroppantottam a nyakam.

- Akkor meg , mire vársz? –kérdeztem tőle halkan, és már szinte lepergett az életem a szemeim előtt. Éreztem a leheletét a nyakamon, amitől jeges borzongás futott végig a gerincemen. Nagyon féltem tőle, ami tudom, hogy szórakoztatta őt, de nem érdekelt. Egyszerűen nem bírtam uralkodni az érzéseim felett, és folyamatosan próbáltam tőle elhúzódni.
A kése fémes hangjára összerezzentem, és felé pillantottam. Láttam, hogy nagyon néz engem valószínűleg azon gondolkozva, hogy milyen módszerrel kínozzon meg.
Behunytam a szemem, s mikor a nyelvét megéreztem a nyakamon, ijedten ugrottam egyet hátra. Fogalmam sincs, miféle játékot őz velem, de ez nagyon rossz vicc. A mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt a pániktól, ami kezdett eluralkodni rajtam.
Könnyes szemekkel figyeltem, ahogy elhúzódik tőlem majd odamegy a csaphoz, hogy megmossa a kezét. Ez beteg…
Úgy néztem rá, mintha szellemet láttam volna. Az arcom fal fehér volt, a tekintetem pedig üresen meredt előre.
- Nem fognak bejönni. Mondtam nekik, hogy ne tegyék meg. Egyébként vámpírok…az összes. Te sem vagy mindenható Tyler… - elcsúsztam a fal mellett, s mikor elértem az ajtót, gyorsan lenyomtam a kilincset, ám az zárva volt. Idegesen rángatni kezdtem az ajtót, hogy nyíljon ki, de az meg sem mozdult. Nekidöntöttem a homlokomat az ajtónak és sírni kezdtem, vagyis jobban mondva folytattam.
- Miért csinálod ezt velem? Ezt nem bírom már…engedj ki kérlek…-lecsúsztam az ajtó mentén, és a tenyerembe temettem az arcom. – Folyamatosan bántasz….miért nem ölsz csak meg simán? Annyi mindentől kímélnél meg…mindig csak ígérgeted, de ténylegeset sosem teszel. Egyszer ilyen vagy, aztán meg olyan….Miért csinálod ezt? –ekkor felpillantottam rá. Ajkaimat összeszorítottam, de végül halk sóhaj szakadt fel belőlem.

Oldalra néztem, ahogy próbált kijutni.
- Nem vagyok az. De ha megölnek, te leszel a felelős a kirobbanó harcokért. És hányat vettél fel úgy, hogy tudod, gyilkosok? Ezen gondolkodj el. Én ölök, ők csak rendet tartanak fent. - nem érdekelt volna a háború, eddig is jó párban voltam már és eddig mindet túléltem. Talán azért, mert nem volt más lehetőségem, halott meg nem akartam lenni.
Vállat vontam az újabb kérdéseire, a tükörből néztem egy ideig, kipattintottam egy cigit a dobozból és rágyújtottam. Nem érdekelt, hogy tilos. Az se, hogy ilyen 'kultúrhelyeken' nem ölünk. Azt csináltam, amihez kedvem volt, a többire meg magasról tettem. Halál mindegy volt, milyen szabályok lettek volna. Megcsóváltam a fejem, hogy olyan volt, mint egy hisztis ovis. Folyamatosan bőgött és nem volt túl szép látvány, legalább is nekem a tüdőrákot juttatta eszembe a folyamatos vérengzésével.
- Minek öljelek meg? Hogy utána rám startoljon mindenféle és fajtájú patkány? Inkább csinálom ezt, amúgy is jó érzés. - odamentem az ajtóhoz és csak az ajtógombot fordítottam el.
- Egyszer az agyad is használhatnád, nem csak a hülye kérdéseid. Akkor talán ki is jutnál innen. - kinyitottam neki az ajtót, a csikket a mosdókagylóban nyomtam el.
- Menj, ha akarsz. És te tényleg elcseszett vámpír vagy. Igazad volt. Másra se vagy képes, csak bőgsz, mint egy anyátlan csitri. Nőj már fel végre! - ezzel átléptem őt és kifelé indultam, de visszafordultam.
- Vámpír vagy, de hogy minek...? Lehet jobban jártál volna, ha meghalsz abban a tűzben. - mondtam neki ridegen és kifelé indultam. A zene még dübörgött, de a biztonságiak mind engem figyeltek, én meg odamentem a pulthoz és gyilkos tekintettel mértem végig a múltkori pultos nőt.
- Ugyanazt! - letettem a seggem a bárszékre, fizető vendéggé válok, ki nem tehetnek. A zsebemben volt a fojtózsinórom, a derekamon a vadászkés és a bokámnál egy Sig. Sosem voltam fegyvertelen. A bögyös nő remegő kezekkel tett le nekem egy pohár vizet és zihálva nézett rám.

- Szerintem senkinek sem hiányozna egy ilyen patkány. Az emberiség még meg is köszönné, ha megöletnélek. Itt csak egy hiba van. Én nem olyan vagyok mint te. Akármennyire is undorodom tőled, nem mocskolom be veled a kezem, még azzal sem, hogy valakit rád küldök. Különb vagyok ennél. –feleltem neki halkan.
Figyeltem, ahogy rágyújt a cigire és behunytam a szemem. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyet fogok érezni. Undort, dühöt gyűlöletet és mindent, ami teljesen megmérgezte a lelkem. Remegő tagokkal álltam fel, és figyeltem, s mikor kinyitotta nekem az ajtót a tekintetem lassan rásiklott. Hallgattam, amit mondd és képtelen voltam elhinni, hogy ezeket mondja nekem. Nagyon kevesen múlt, hogy oda ne menjek és ki ne kaparjam a szemét ennek az undorító féregnek, de a ez a patkány még arra sem méltó. Ökölbe szorítottam a kezem és nyeltem egyet. A levegőt egy szaggatottabban vettem.
Éppen megindultam volna az ajtó felé, amikor hirtelen megállt és kimondta azt a mondatot. A mellkasom sajogni kezdett és megkövülten meredtem rá. Egy szót sem bírtam kinyögni, csak bámultam rá. Miután elhagyta a mosdót én ott maradtam. Egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy megmozduljak. Először azt hittem, hogy rosszul hallottam, de nem.
Körbenéztem az üres helyiségben, majd amikor ráparancsoltam a lábaimra, hogy mozduljanak meg végre, kimentem a mosdóból. Nem figyeltem oda senkire, csak célirányosan mentem előre. Odamentem Peter-höz, aki egyből megindult felém, ahogy meglátott. Felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam, majd hátranéztem a bárnál ülő Tylerre.
- Dobjátok ki. Soha többé ne engedjétek be ide. Ha meglátom ezen a helyen, elbúcsúzhattok az állásotoktól. –ennyit mondtam csak nekik, és ahelyett, hogy visszamentem volna az irodámba kifelé vettem az irányt. Ahogy kivágódtam a helyről beültem a kocsimba, és olyan gyorsan hajtottam el a klubtól, amennyire csak az autóm bírta….

// Köszönöm a játékot //

Játék vége!