Dee-Dee

Ha valaki azt mondja, egy tó nem úszhat vérben, téved. Mondjuk én is abban úsztam, sikerült halat játszanom. Kaptam egy megbízást még három napja és addig mentem az informátorom után, ameddig ő is bevégezte. Majd emlékeztetnem kell magam, hogy szerezzek új pajtást, aki megteszi azt, amit mondok és nem akadékoskodik, hogy megint ölni készültem. A sátorozókat farkasként közelítettem meg, az erdőt otthonomnak tekintettem. Még előző nap kicipeltem a dzsippel a cuccaim, így visszaváltozva nem pucér seggel és f_rokkal álltam a páros előtt. A nőt könnyű volt kivégeznem, a pacákkal már nehezebb dolgom volt, az ő közbenjárásával sikeresen meg is közelítettük a stéget.
- Miért... csinálod? - zihálta azután, miután hozzávágtam a stég fapadjához, ami kettétört a ráérkező súlytól. A férfinak nyílt csonttörése volt és több sebből vérzett már.
- Munka, megfizetik, és meghalsz. - válaszoltam nyugodtan, ahogy letöröltem a vérét az arcomról. Ingénél fogva felhúztam a férfit ülő pozícióba, majd hozzávágtam újra a padhoz a fejét, végül pedig a már jól ismert acélbetétes bakancsommal is megismertettem.
Az eset pikantériája csak annyi, hogy az agyvelő és a vér szép mintákat hagy a ruhán. Megroppantottam a nyakam, és ha már amúgy is tó közelében voltam, fejest ugrottam. A víz alatt vettem le a ruháim, visszadobáltam a stégre azokat, majd a tó közepe felé úsztam, véres csíkot hagyva magam mögött a víz felszínén. Egy idő után meguntam és visszatempóztam a stégig, ahol felhúztam magam rá. Neszezésre figyeltem fel és az erdő irányába néztem, de nem zavartattam magam. Megráztam a fejem és összeborzoltam az amúgy is rövid hajamat és már kész is volt a hajszárítás.
- Örülnék neki, ha nem próbálnál meglepni! - szóltam az erdő felé, ahol biztos, hogy nem csak egy eltévedt borz járőrözött.

Ty

- Ne csináld már ezt Dee…-amolyan mindent tudó pillantással mért végig, amitől úgy éreztem, hogy még a ruháimon is átlát, akár egy röntgengép. Átfontam a karjaimat magamon, hogy valamennyire egyben tartsam magam. Utáltam, mikor így néz rám, és ezt ő is nagyon jól tudta, pontosan ezért csinálta. – Mikor ittál utoljára? Két hete…le fogsz gyengülni…gyere ide. –Joey gyengéden megfogta az egyik karom, és magához húzott. Szinte hallottam, ahogy az ütőere dobog a nyakánál. A tekintetem rásiklott arra a bizonyos helyre, s a látványra összegyűlt a nyál a számban. A szemfogaim fájdalmasan lüktetni kezdtek, de erőt vettem magamon, és kiléptem az öleléséből.
- Nem lehet…most…nem megy. Jobb lesz ha most megyek. Majd…holnap…-nyögtem ki nagy nehezen a szavakat, majd felkapva a táskámat sietősen elhagytam az irodámat.
Ahogy végigmentem a hosszú folyosón, majd átvágtam a tömegen úgy éreztem magam, mint egy éhező kisgyerek a McDonal’s-ben. A torkom úgy kiszáradt, hogy port tudtam volna köpni.
Amikor végre valahára sikerült elhagynom a klubbot, a kocsim felé vettem az irányt. Előkotorásztam a kulcsaimat a táskámból, és miután beültem az autóba, lehunytam a szemeimet. Erőteljesen koncentrálnom kellett, hogy a fogaimban lévő lüktetés valamelyest csillapodjon, mert így képtelenség lett volna vezetni. Pár perc múlva már semmit sem éreztem, így egy mély lélegzet után, beindítottam az autót, és kikanyarodtam a parkolóból.
Semmi kedvem nem volt hazamenni, így inkább a kedvenc helyem felé vettem az irányt. Mostanában nagyon sokszor megyek oda, ha gondjaim vannak, és most pont ez volt velem. Túl sokszor sodródtam a szakadék szélére, és véletlenül sem akartam elveszíteni a fejemet, mert akkor kárt tettem volna Joeyba. Nekem már csak ő van ezen a világon, így még a gondolattól is rosszul voltam, hogy ártsak neki...
Miután megérkeztem az erőd széléhez, úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha gyalog folytatom az utat. Figyelmesen körbepásztáztam a környéket, elvégre nem akartam egy farkasba sem belebotlani. Ahogy meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep megindultam az erőbe. Próbáltam minél halkabban járni, ez nem volt olyan tekintve, hogy ropogott a hó a csizmám alatt. Még szerencse, hogy nem magas sarkúban voltam. A szokásos öltözetem ellenére, ingen csak szerényen voltam öltözve. Egy sima csizma, farmernadrág, egy fekete szövetkabát és egy sapka volt rajtam.
Amikor már majdnem kiértem a tóhoz vér illata csapta meg az orrom. Basszus… Nyeltem egy nagyot és a tekintetem azonnal a földön heverő hullára tévedt. Csak úgy dőlt belőle a vér, ami jelen helyzetemben egyáltalán nem volt jó. Éppen megfordultam volna, hogy gyorsan eltűnjek innen, mikor egy férfi szólított meg. A vér annyira elvette az eszem, hogy fel sem tűnt, hogy a másik alak egy farkas. Nagyszerűen beletenyereltem a dolgokba. Gratulálok Dee..
Visszafordultam a pasas fel, és röpke habozás után megindultam felé, ám mikor észrevettem hatalmas szemekkel néztem rá, hiszem…anyám ez meztelen!! Zavartan megköszörültem a torkomat, és kiléptem az árnyékból. Próbáltam nem odanézni, így inkább elkaptam a tekintetem róla, ami pont rátévedt a hullára.
- Én csak erre jártam és..izé…khm…-alig írtam levenni a szemem a férfiból ömlő vérről. Látványosan nyeltem egyet, és inkább visszapillantottam a férfira.
- Ezt maga tette? Öhm…nem venne fel valamit? –behunytam a szemem, akár egy kisgyerek, bár korán sem voltam az. Felnőtt nő voltam, de azért a meztelen férfi látványa, igen csak zavarba hozott…

Megérzésnek is felfogható az, hogy voltak rajtunk kívül is az erdőben, de a nő illata inkább volt egy intő jel, mintsem véletlen műve. Alaposan végigmértem a nőt és a zavarára számító mosolyra húztam a szám.
- Nem, egy vérmes mókus volt. - a hullára néztem és megvontam a vállam. - Szerintem jó munkát végzett, nem gondolod? - nem válaszoltam arra, hogy felöltöznék-e, amúgy is nemleges választ adtam volna. Forró volt a bőröm és hamarosan meg is száradtam. Mire nem jó egy belső radiátor, nem igaz?
- Zavar az ádám-kosztüm? - tettem fel az egyértelmű kérdést, sosem voltam szégyellős, nem is értettem, miért kellene ruhát hordanom. Felvettem a vizes ruhákat a falapokról és magam elé fogtam a pólómat, ami véres volt, de most nem adtam erre. Elindultam a nő felé, amikor elhaladtam mellette megálltam egy pillanatra.
- A nőt is meg kellene nézned. Hívhatsz Hasfelmetszőnek. - engedtem meg neki, elléptem mellőle és bementem az erdőbe, ott hagyva a nőt a hullával, hadd zavarja a vér látványa és illata. A sátorhoz érve bementem és a fickó táskáját szétnyitottam. Egy pendrive-ot vettem ki belőle és a markomba süllyesztettem azt. Felvettem egy fekete nadrágot is, amit ott találtam, szerencsémre csak mosópor illata volt, nem pedig büdös emberi. Nyakamat megroppantva léptem ki a sátorból és a nőre néztem. Az élőre, akit ledöbbentettem a pucér seggemmel.
- Ennyire vonzódsz hozzám? Elkaphatlak egy menetre, ha ezt szeretnéd. - újra végigmértem és valami beteges mosoly jelent meg arcomon. Nem rossz!

A férfi megjegyzésére felvontam a szemöldököm, és összefontam a melleim előtt a kezem. Hallani lehetett a hangján, a gúnyt, ami nagyon idegesített. Látszott rajta, hogy ő is az „utáljuk a vámpírokat” nevű csoportba tartozott, mint a tisztelt társai, bár nem hibáztathattam érte. A bundásokat mindig is elég pöffeszkedők voltak, így nem igazán lepett meg.
Amint visszakérdezett az öltözékére, vagyis jobban mondva az elég hiányos öltözékére, elkaptam róla a tekintetem.
- Már ne is haragudjon, de igen. Zavar! Nem vagyok a nudizmus híve.–megráztam a fejem, és elmentem mellette, hogy háttal legyek neki. Mereven a víz felszínét néztem, és próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy két vérző hulla fekszik nem messze tőlem, és egy teljesen meztelen férfi, aki ráadásul farkas, itt áll mögöttem. Ó istenem…
Amikor megéreztem, hogy közeledik felém, megmerevedett az egész testem, és egy kicsit oldalra pillantottam. Hatalmas nagy megkönnyebbülésemre már ruha is volt rajta, legalábbis felül. Ahogy elhalad mellettem akaratlanul is lejjebb siklott a tekintetem, a fenekére. Nem is volt rossz, mármint ahhoz képest, hogy egy farkas.
- Hasfelmetsző. Azt hiszem ez pontosan illik is Önre. -fájdalmasan visszanéztem a hullákra.
Figyeltem, ahogy odamegy egy sátorhoz és sikerült pont úgy belépnie, hogy a holdfény megvilágította a fenekét, mintha csak azt kiáltaná: „Hmmm nézz meg alaposan, és ha tetszik akkor hajrá, harapj belé!”. Na tessék, én sem vagyok teljesen eszemnél.
Mikor visszafordult felém, gyorsan az ég felé kaptam a fejem, mintha az imént nem is őt bámultam volna. Szavaira hitetlenkedve néztem rá.
- Hogy mi? Na persze…sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsam. Annyira azért nem jó pasi… - ajkaimra, örömteli mosoly húzódott, ahogy ezeket a szavakat kimondtam. Valószínűleg sikerült jól az egójába taposnom, ami nem kis megelégedettséggel töltött el.
- Miért kellett megölnie ezeket az embereket? Ez az új farkas hobbi? És akkor még mi vagyunk a vérengzők. – szem forgatva fordultam el tőle, és odamentem egészen a vízhez. A csizmám orrával óvatosan végigsimítottam a felszínen, majd leguggoltam, és az ujjaimmal tettem ugyan ezt.

- Annyira nem... Viszont nehogy azt hidd, hogy nem láttam, néztél. - rideg mosollyal néztem végig rajta ismét, elárulta az illata is, hogy bizony némi hazugságon kaptam.
- Ügyesebben is hazudhatnál néha. - javasoltam még neki, zsebembe süllyesztettem a kis kék cuccot, kerestem még egy inget is, hogy a nőt ne feszélyezzem a fedetlen testemmel. Nem mintha engem érdekelt volna, hogy lát, csak őt nem akartam elijeszteni. Na jó, ez hülyeség, mert nem igazán érdekelt, mit hisz és mit nem, de ha az erkölcsi nagysága ezt sem engedi, akkor nem tudok mit tenni. Az inget viszont nem gomboltam be, helyette lehajoltam az acélbetétes bakancsig és egy gombot megnyomva kipattintottam egy pengét a bakancs orrából.
- Munka volt. És mielőtt még kérdeznéd, nem érdekel, hogy meghaltak. - vontam vállat megint csak. Közelebb léptem hozzá, egészen elé kerültem, egészen fölé magasodtam, pedig én sem voltam égimeszelő. Közelről a különleges szemeit néztem és hideg mosoly jelent meg arcomon.
- Talán nem kellett volna? - megfogtam a kezét és azt felhasználva, ahogy nézett, a hasamra húztam a kezét. Érezhette, hogy a gyerekkori harcok edzetté tettek.
- Nem kell rákérdezned, simán megérinthetsz. Csini hátsód van, nem ellenezném, ha a kezemben tartanám. - kacsintottam rá és mielőtt még pofon vághatott volna, felhasználtam a gyorsaságom és pár lépést elhátráltam előle.
- Te mit keresel itt? - begyűjtöttem a gyilkosságokban használt fegyvereket és tisztítani kezdtem őket ott, a nő előtt.

- Oh…bocsáss meg. Nem is tudtam, hogy hátul is van szemed. Szegény…nehéz lehet így élni. A többiek biztos kigúnyolnak ez miatt. –szomorúan lebiggyesztettem ajkaimat, majd felnevettem. Ahhoz képest, hogy mennyire rossz kedvem volt, mikor idejöttem most egészen fellelkesedtem, és nem…nem a feneke látványa miatt. Ez a férfi egyértelműen azt hitte, ő a föld középpontja, és hogy mindenki odáig van érte. Az tény, hogy nem volt rossz, de ezt a világért sem mondtam volna meg neki. Még csak azt kéne. Talán ha egyszer önbizalom hiányos lesz, mi valószínűleg sosem fog bekövetkezni.
Figyeltem, ahogy lehajol a bakancsához, és kipattintja a pengét belőle. Először összeráncoltam a homlokom, majd elnevettem magam.
- Ugye nem ezzel akarsz most megölni engem, mert akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Ezzel az életben nem ölsz meg engem. – a csípőmre tettem a kezem, és azért hátráltam tőle egy lépést a biztonság kedvéért.
- Valahogy nem is feltételeztem, hogy érdekelt volna. Egyértelműen elég pszichopata vagy, ahhoz hogy ezek után te még békésen szunyókálj majd az ágyadban. –egy rosszalló pillantást vetettem rá. Nem akartam neki erkölcsi prédikációt tartani, csupán egy megjegyzés volt. Végülis az ő dolga, hogy mit csinál. Míg vámpírokat nem kezd el látványosan gyilkolni addig elvileg semmit sem szegett meg.
Oldalra biccentett fejjel néztem, mikor közelebb jött hozzám. A szemeim kikerekedtek miközben nyeltem egyet.
- Hát…nem nagyon…-válaszoltam neki valamivel halkabban. Éppen elléptem volna tőle, amikor megragadta a karom és rátette a tenyerem a hasára. Még sosem voltam ilyen közel egy farkashoz, és nagyon furcsa volt, hogy ennyire forró volt a bőre. Tudtam, hogy ők sokkal melegebbek, mint mi, de hogy ennyire! Te jó ég ez szinte már lángolt!
Kirántottam a kezemet a szorításából és idegesen zsebembe mélyesztettem.
- Én nem akarlak megérinteni. El sem hiszem, hogy lehetsz ennyire egy…egoista önimádó! –fakadtam ki mérgesen az iménti kis húzása miatt. Figyelmeztetően felemeltem a kezem és rászegeztem az ujjam. – És ezt meg ne próbáld mg egyszer különben megjárod! –általában elég higgadt voltam, de ez a pasas két perc alatt felhúzott. Próbáltam uralkodni a vonásaimon, hogy ez annyira ne látszódjon meg rajtam.
Kérdésére megvontam a vállam.
- Sétálni jöttem. Egy kicsit egyedül akartam lenni, de hát ez sem sikerült. –összeszűkült szemmel néztem rá, majd odamentem a sátorhoz, és bekukkantottam én is. Elég nagy rendetlenség volt, amin fintorogtam is egyet. Amikor felegyenesedtem, gyengéden végigszántottam a mutatóujjammal a hófödte sátoron.
- Gondolom téged a gyilkolhatnék hozott ide. –jegyeztem meg, miközben fél szemmel rápillantottam. Csöpögött a vér a fegyvereiről, amitől a szemeim megvillantak egy pillanatra. Hogy tereljem a gondolataim inkább írni kezdtem a hóba.
- Válaszolj nekem valamire. Valóban nem érzel egy szemernyi sajnálatot sem az áldozataid iránt? Ennyire hidegen, hogy megöltél egy nő is? –leeresztettem a kezem és miután lesutoltam a havat a kezemről, visszatettem a kabátom zsebébe.
Próbáltam figyelni a reakcióit hátha abból valamit leszűrök, de nem sok érzelem suhant át rajta, így már tudtam is választ anélkül, hogy ő megválaszolta volna.
- Egyébként Andee vagyok. Te pedig akkor Hasfelmetsző Jack? –egy kicsit közelebb léptem, de a tisztes távot még így is megpróbáltam tartani kettőnk között.

Több szavát és körmondatát megválaszolatlanul hagytam, részben, mert nem érdekelt túlzottan, részben mert untatott. Hagytam, hadd élje ki magát, amennyiben ezzel kielégíti a beszédjét, nem akadályoztam meg, hátha lenyugszik addig is.
- Nem vagyok önimádó, mások megteszik helyettem. - ridegen néztem rá, mert igazat mondtam, semmiben nem szenvedtem hiányt. Volt pénzem, azt csináltam, amit szerettem és egy nőt néha meghúztam. Hát nagy cucc. Pont elég, hogy életben maradhassak. A többi csak mellékes.
Fújtam egyet hangosan az okfejtéseire és csak ránéztem egy ugyan már tekintettel, hogy ne beszéljen már nyilvánvaló dolgokról. Mint az ölés. Elég egyértelmű, miért voltam itt, nem igazán volt kedvem a hideg vízben csak úgy úszni egyet, nem voltam se svéd se finn, se norvég. Azok ennyire elvetemültek csak.
- Nem, nem igazán. - ezzel le is zártam azt a kérdéskört, hogy érzek-e megbánást, ha ölök. Vagy én halok meg, vagy mások, viszont én ebből élek, míg mások csak menekülnének. Elég nagy motiváció az, ha nincs halál, nincs lóvé, ergó kaja sincs. Anélkül meg alulról szagolom az ibolyát és utálom a virágokat. Ha temetnek, akkor a fegyvereimmel temessenek, ne szarják el holmi romantikus gyíkokkal ezt az egészet. A Rocky zenéjét akarom vagy Manson This Is Halloweenjét. Olyan nagy kérés volna?
- Gyilkolhatnék berkekben igen. De amúgy nem. Ha akarsz, lehetek Fish, de Tynak is szólíthatsz, ígérem nem öllek meg érte, szívi. - a fegyvereket tisztává varázsoltam, majd egy időre ránéztem Dee-Dee-re.
- Te mindig ennyire idegbetegen viselkedsz a vér mellett? Pedig azt hittem, hogy már van benne tapasztalatod. Ez... igazán érdekes tanulmány is lehetne. - javasoltam neki, de a halál akart az orvosa lenni, én biztos, hogy nem.

- Na igen… - valahol sejtettem, hogy egy két nőnek tetszik ez a kemény külső, és bármit megtennének neki pár vele töltött órácskáért cserébe.
Megigazítottam a fejemen a sapkámat és mielőtt leültem volna, lesutoltam a piszkot a farönkről, aminek következtében beleállt egy szép kis szálka a tenyerembe. Fájdalmasan felszisszentem, végül pedig letettem a hátsómat. Mialatt a tenyeremben lévő kis szálkát próbáltam kihalászni hallgattam, a válaszát és eléggé meglepődtem. Felvont szemöldökkel néztem fel rá.
- Fish? Miért pont Fish? Ennyit szoktál úszkálni meztelenül? –nevettem el magam. Mivel nem igazán sikerült kiszedni ezt a cuccot a kezemből, így inkább hagytam az egészet, és az ölembe tettem a kezem.
– Azt hiszem inkább maradok a Ty-nál. És ne hívj szivinek…köszönöm. – egy jelentőségteljes pillantást vetettem rá, majd a fegyverit kezdtem bámulni. Hihetetlen volt számomra, hogy mennyit fejlődött a technika, mióta megszülettem. Akkoriban elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer ilyen fegyverek legyenek, most pedig….
Amikor szóba hozta a vért, idegesen körbepillantottam a környéken, majd visszanéztem rá.
- Őszintén szólva nem. Az 590 év alatt megtanultam kontrollálni magam, de már hét hete nem ittam. Ez rettenetesen sok idő egy hozzám hasonlónak. Ha egy frissen átváltozott ülne itt a helyemben, akkor már rég megcsapolta volna azokat a hullákat. Én ennél többre tartom magam. Egyébként is…van donorom, nem kell nekem hullán vérén élnem. –mivel nem igazán akartam erről beszélni, így inkább gyorsan témát váltottam. – Egyedül dolgozol? Vagy van néhány budás, akivel az utcákat járjátok, és öldököltök? –kérdeztem tőle gúnyolódva, ahogyan ő tette nem is olyan régen. Egyáltalán nem értettem vele egyet és egyáltalán ezzel az egész szemléletmóddal, de hát mit tehetnék? Az ő élete, én nem is igazán ismertem őt, szóval sok beleszólásom nem volt.

Meglepve néztem rá, hogy nem értette, miért kaptam ezt a becenevet, hűen magamhoz adtam rá választ.
- Nem lep meg, te is csak a seggem láttad. Na láss csodát, aranyom! - levettem a magamra kapott inget, megint félpucér voltam előtte, megfordultam és láthatta a japán szerencsehalakat ábrázoló, egész hátamat befedő tetoválást. Jó érzés volt magamon tudni a tűt, ahogy kirajzolódott a bőrömön a minta. Fájt veszettül, de nem érdekelt, a végeredmény a fontos.
- Te tudod. - vontam vállat, minek ne hívjam, ki tudok találni újnál is újabb becézéseket, nem kell noszogatni, magamtól is megy. Visszavettem magamra az inget, ha jól megbámulta az alkotást, visszafordultam felé és végighallgattam, mit mondott.
- Ahhoz képest, hogy donorod van, vegetálsz. De biztos, hogy jót tesz az egészségednek? - az utolsó szónál macskakörmöztem a levegőben. Ha én nem váltok alakot rendszeresen, megöregszem és majd csak járókerettel tudnék agyonütni max valakit, de hét hét vér nélkül még nekem is sok lett volna. Ha farkasként ölök, akkor át szoktam adni az éhségemet az állati alakomnak is és gyakran nem marad bizonyíték a helyszínelőknek.
- Szerinted vágyom társaságra? - újabb kérdés a kérdésére, azt hittem, a már megtudott 590 éve alatt sikerülhetett volna némi logikával felépíteni ezt az egész mizériát. Gondolatban segítettem neki: adott egy vérfarkas, épp most ölt meg két, látszólag ártatlan embert, überparasztul beszél és elég magabiztos. Úgy néztem rá, mint akinek elég egyértelmű volt a helyzet.
- Most rajtam a sor. Minek tartasz donort? Simán megtehetnéd, hogy mindig másból iszol, nem? - ugyanolyan személyes kérdés, mint amit ő tett fel. Közben tüzet gyújtottam, amit a férfi már előre elkészített és minden egyes cuccaikat a tűzre dobtam, néztem ahogy elporladnak a lángokban a ruhák, papírok, igazolványok.

Meglepetten néztem rá a megjegyzésétől, és a nyers szóhasználatától. Hozzá voltam szokva, hogy legtöbbször így beszélnek velem, de mindig is elég nagy megrökönyödést váltott ki belőlem. Most az egyszer inkább nem szóltam neki semmit sem vissza, csupán figyeltem, ahogy feláll és ismét leveszi a pólóját. Ekkor már világossá vált számomra, hogy honnan kapta a becenevet. Felálltam, hogy jobban lássam. Mutatóujjam végighúztam az egyik mintán, majd leeresztettem a kezem.
- Nagyon szép… - mondtam neki elismerően. Ez volt az első, hogy valamit megdicsértem rajta. Ossza be magának az idők végezetéig. Visszaültem a helyemre, és mikor feltette a kérdését, sóhajtottam egyet.
- Nem azt mondom, hogy jót tesz, de legtöbbször inkább a „vegetálást” választom. Ha úgy vesszük, akkor nincs is igazán szükségem vérre, nem igaz? Elvégre nem végzek olyan fizikai munkát, amitől nélkülözhetetlen lenne. –magyaráztam neki, bár ezzel inkább csak magamat próbáltam nyugtatni. Nehéz volt így élni, de nem akartam Joeyt folyamatosan ezzel zaklatni, így inkább csak akkor hívtam ha valóban fontos volt, és már nem bírtam tovább.
- Őszintén szólva nem hiszem. Elég magadnak valónak tűnsz. –ezzel nem akartam megsérteni, csak a tényeket közöltem vele. Amikor feltette a kérdését egy pillanatig még én is elgondolkoztam ezen.
- Az az igazság, hogy nem vagyok olyan fajta, aki lemegy egy discoba, felszed valakit, és megcsapolja. A legtöbb férfi és nő ezt csinálja, de én nem tudom. Biztos valami baj van velem…nem tudom, de én csak olyanból iszok, aki közel áll hozzám. –egy apró vállrándítással próbáltam eltusolni a dolgot. Az igazság az volt, hogy volt még egy ok, amiért nem ezt az életmódon választottam. Tudtam, hogy a vérivás nálunk többnyire mindig szexszel jár együtt, én pedig csak Joeyban bíztam meg annyira, hogy tudjam, nem fogja kihasználni a helyzetet.
A tekintetemmel végigkövettem a mozdulatait, ahogy meggyújtja a tüzet, és eléget minden bizonyítékot. Látszott, hogy nem először csinálja ezt, és ez egy kicsit megrémített.
Most döbbentem csak rá, hogy itt vagyok egy farkassal, aki sokkal gyorsabb és erősebb mint én, arról pedig nem is beszélve, hogy egy profi gyilkos. Észrevétlenül arrébb húzódtam tőle, de azért tűz közelébe maradtam. Kinyújtottam a lángok felé kezdem, hogy egy kicsit felmelegítsem az ujjaimat.
- Mióta csinálod ezt? Abból, hogy eltünteted a bizonyítékokat, nekem úgy tűnik, hogy elég tapasztalt vagy. –felpillantottam rá, miközben összedörzsöltem a tenyeremet.

Felmorrantam figyelmeztetően, amikor érintett, meg is ráztam magam, hogy még csak az érintése helyét is eltüntessem magamról, nagyon nem szerettem, ha azok érintettek, akiket én nem akartam a közelemben tudni, szerencsére értett is a szép szóból és visszakozott.
- Ja, nincs szükséged rá, csakhogy tudni fogsz róla. Nem vet rád túl jó fényt. - mondtam ennyit arra, amikor ecsetelte az erkölcsi magasságokat arról, kit miért és hogy használ fel.
- A szex is jobb ismeretlennel, tökmindegy, hogy csinálod, nem látod újra. Lehet, ki kéne próbálnod és akkor nem lennél ennyire karót nyelt. - a vérivásra gondoltam, nem a szexre, hogy én vele? Talán, de nem most. Jó nő volt, a virgácsai is a helyén voltak és el volt eresztve ott, ahol kellett, de Amanda tegnap extra szolgáltatást biztosított, én meg nem voltam telhetetlen.
Észrevettem a periférikus látásommal, hogy csúszkál, de nem szóltam érte, a lángokat néztem és leguggoltam a tűz előtt, a szemeimben vibráltak a narancsvörös fénycsóvák. Megroppantottam a nyakam és egy ideig még hagytam, hadd izgulja ki magát, válaszolok-e neki és milyen stílusban. Ha nem is ölésen gondolkodtam, valami hasonló járt a fejemben.
- Elég régóta vagyok a szakmában. És jól is végzem a munkám. Pontosabbat ne akarj megtudni, rendben? - néztem figyelmeztetően rá és a vizes ruháimat is a tűz köré rendeztem, hogy végre megszáradjanak és visszavehessem a saját cuccaimat. A kölcsönfagyi sem olyan jó, mint a saját. És azt már más is nyalta. Rá se nézve kérdeztem tőle valamit még.
- Miért vagy még mindig itt? Ölök, pénz nélkül is.

Inkább nem válaszoltam neki semmit sem. Úgysem értheti, hogy min megyek keresztül, így hiába is állnék neki magyarázkodni. Vagyis jobban mondva, nem kell semmit sem megmagyaráznom neki. Ő dolga, hogy mit hisz rólam.
A szex témára, egy kissé elpirultam. Nem szerettem erről beszélni, mert nem túl sok tapasztalatom volt benne. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy semmi tapasztalatom sem volt.
- Az jó, hogy ha minden nap mással vagy? Az érzelemmentes szex, meg sem közelíti azt, amikor olyannal vagyunk, akit szeretünk. –magyaráztam neki komoly arckifejezéssel, mintha tudnám, egyáltalán milyen érzés… – Egyénként pedig nem vagyok karót nyelt. Egyáltalán nem ismersz engem, szóval örülnék, ha nem vonnál le rólam téves következtetéseket. –büszkén felszegtem az állam. Ez a mondata egy kicsit rosszul esett, mert Oliver is pontosan ezt mondta nekem régen. Elnyomtam magamban egy káromkodást, és inkább a táncoló lángcsóvákat figyeltem.
- Régóta… nagyszerű. –megráztam a fejem, és levettem a sapkámat. Ujjaimmal végigszántottam a hajamon, hogy egy kicsit megigazítsam, mialatt ő finoman elküldött a fenébe. Felvontam az egyik szemöldököm, majd felálltam a helyemről, és megigazítottam a ruhámat.
- Azt hiszem, igazad van. Jobb lesz, ha elmegyek, de nem azért mert félek tőled. –végigpillantottam rajta, majd ismét a szemeibe néztem. – Nem hiszem, hogy tudnál bántani elvégre, ha így lenne, akkor rég megtetted volna. –ajkaimra mosoly húzódott. – Vagy talán tévedek?

Gúnyosan rámosolyogtam, amikor olyat említett, mint a szeretet. Én a pénzt szerettem. Mást nem igazán és ez így pont jó volt. Hidegen felnevettem arra, ahogy próbált kioktatni, de nem igazán árt sikerrel ezzel nálam. Nem érdekelt, mit gondolt vagy mit hitt, miért mondom azt, amit. Ha már itt tartunk, ő sem ismert és ez is csak így van jól. Igaz, senki sem ismert.
Végignéztem a hajigazgatást és elhúztam a számat. Ő is csak egy azok közül, akik már csak egyetlen hiba miatt is kész idegbetegek. Figyeltem, ahogy feláll és magyarázkodni kezd, miért és miért nem fog elmenni, az utolsó mondatánál felálltam lassan, és annál gyorsabban termettem előtte, felhasználva a vérfarkasom gyorsaságát, tenyerem a finoman ívelt nyakára siklott és ujjaim a képzeletbeli, zubogó vérrel telt ütőerét érintették.
- Ne képzeld azt, hogy nem ölnélek meg, ha akarnám! - egészen közel hajoltam a füléhez és reszelős hangon suttogtam ezt neki, nyelvem végigfuttattam a nyakán, hüvelykujjam mellett.
- Még nem húztál fel eléggé, szivi. - elhúzódtam tőle, de csak hogy lássa a szemeimben a halál ígéretét, az érzelemmentes gyilkosság lehetőségét. Elhúztam a kezem a nyakáról. És hátraléptem egyet, majd még egyet.
- Élvezd ki a vér ízét, mert ki tudja, mikor jutsz hozzá megint. - javasoltam, majd köszönés nélkül hátat fordítottam neki és felvettem az idő közben megszáradt ruháimat, nem érdekelt, hogy előtte játszom nudistát. Tök mindegy. Ezután egyetlen viszlát és majd még látjuk egymást kifejezés nélkül léptem le, pendrive-val a zsebemben. Kíváncsi voltam, vajon milyen államtitkok lapulnak ebben a kis ketyerében, mert az is biztos, hogy az állam hivatalos emberei is képesek lettek volna eltenni láb alól, mégis engem kértek fel.

Folytatást valahol?

Megfordultam, hogy elmenjek innen, ám ő a semmiből előttem termett, így sikeresen beleütköztem. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen reagálni sem tudtam arra, ahogy végigsimított a nyakamon. Visszafojtott lélegzettel meredtem előre, amikor a fülemhez hajolt és halkan belesúgott.
Idegesen elhúzódtam tőle, és hátrálni kezdtem tőle, hogy ne nyúlhasson ismét hozzám, ám a szemeiben nem láttam azt, hogy ismét megakarná tenni. Hál’ Istennek!
- Nem vagyok szivi… - válaszoltam neki zavartan, s mikor megemlítette a tőlem nem messze fekvő hullákat, megráztam a fejem. Nagyon megalázó lett volna, ha hullából kezdenék el inni. Az már valóban a vámpír lét legalja. – Inkább majd a barátomból…
Ahogy ismét vetkőzni kezdett, azonnal elfordultam. Nem akartam megint őt bámulni, még a végén tényleg azt hiszi, hogy valami perverz nőszemély vagyok.
- Azt hiszem most megyek… - mondtam neki, bár ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Micsoda egy bunkó pöcsfej! Megráztam a fejem, majd visszaindultam a kocsimhoz, de mivel minél gyorsabban el akartam távolodni tőle, így felgyorsítottam a tempót, és körülbelül egy perc alatt oda is értem az autóhoz. Gyorsan beültem a járműbe, és visszaindultam a Black Lighthoz…

// Rendben Részletek püben //

JÁTÉK VÉGE!